Miért nem akarunk GPS-t használni?

Tévhitek és a valóság a GPS technológiával kapcsolatban

Az országot járva és kiállításokon sok gyakorló gazdával beszélgetve már számtalan tévhittel találkoztam, ami terjeng a technológiával kapcsolatban. Most egy párat összegyűjtöttem ezek közül, és mellettük megpróbáltam röviden megcáfolni a téves megállapításokat, hogy tiszta vizet önthessünk a pohárba. Mert a technológia jelen van, jól használható, és a megfelelő szintet eltalálva mindenkinek kifizetődő lesz a beruházása.

A tévhit: „Mi csak kis területen gazdálkodunk: 2-500 hektár. Ez a technológia pedig csak a nagy gazdaságoknak éri meg.”

A valóság: A legkomolyabb és legprecízebb mezőgazdasági rendszer kiépítése valóban nem rentábilis akármekkora terülten. 200-300 hektár művelése során egy sorvezetőben és a permetezőgép automatikus szakaszolásában viszont érdemes már gondolkodni. 500 hektár környékén már egy komolyabb robotpilóta beruházás is megtérülhet az inputanyag megtakarításból és a területteljesítmény növekedéséből. De semmiképp nem mondhatjuk, hogy csak a „nagy” gazdaságoknak érdemes gondolkodni a fejlesztésben.

A tévhit:„Mi túl nagy cég vagyunk, és nagy lenne a beruházási költség, ami sose térülne meg. Inkább veszünk még egy traktort ebből a pénzből.”

A valóság: Egy robotpilóta beruházásának értéke egy új traktor árának a töredéke. A robotpilótával felszerelt traktorok pedig nem növelik a további költségeket (bér, üzemanyag), hanem megtakarításokat érnek el vele, miközben nagyobb terület művelésére jut idő a megnövekedett területteljesítménynek köszönhetően. A beruházások hektárra vetített fajlagos költsége annál kisebb, minél nagyobb területre oszlik el, így nincs felső korlát a területnagyságot illetően.

A tévhit: „Nem alkalmas a gépparkunk rá, majd ha új gépeket veszünk.”

A valóság: Olyan szinte nincs, hogy valami nem tehető alkalmassá rá, csak a megfelelő eszközöket kell beépíteni a gépekbe. Sokkal inkább azt kell figyelembe venni, hogy egy adott gép milyen munkát, mennyi üzemanyagot és milyen inputanyag felhasználást végez, mert ezeken a tételeken lehet majd megtakarításokat elérni. Van már Magyarországon olyan 30 éves RÁBA-STEIGER traktor, amire érdemes volt felszereltetni a hidraulika rendszerbe épített robotpilótát, mert olyan mennyiségű munkát végez, ahol már megtérül a beruházás. Természetesen ebben a gazdaságban más traktorok is robotpilóta rendszerrel működnek, így a hidraulika egységek beépítésén kívül más beruházásra nem volt szükség.

A tévhit: „Műtrágyaszórásnál megvan nekünk a két jól bevált jelölő ember, akik segítenek az átfedéseket elkerülni.”

A valóság: Ez az elgondolás geometriailag is csak akkor alkalmazható, ha a két szemben lévő oldal párhuzamos. Szabálytalan táblákon, vagy ahol nem lehet átlátni az egyik oldalról a másikra már nehézkes, és sok hibával kivitelezhető ez a megoldás. Arról nem is beszélve, hogy a legegyszerűbb sorvezető használatával a traktoros is kiválóan el tudja végezni a feladatot egymaga. Ennek az ára többé-kevésbé megegyezik a segítőknek egy évben fizetendő összeggel.

A tévhit: „Most még nagyon drága, de majd, ha olcsóbb lesz.”

A valóság: A professzionális eszközöket gyártó cégek filozófiája inkább az, hogy nem csökkentik az árszintet, hanem ugyanazért az összegért egyre több funkciót építenek bele a gépekbe. Viszont ha a feladat, amire használnám, nem változik, akkor nem igazán érdemes arra várni, hogy több és több funkciót építsenek bele a megvásárolandó eszközbe, mivel azokat úgysem használnám. Aki arra vár, hogy jelentősen olcsóbb lesz az eszköz, az elveszti az időt, ami alatt már rég megtérülhetett volna az eszköz ára.

A tévhit:„Nekünk túl sok kis táblánk van, ezért nincs szükségünk rá, mert nem térülne meg.”

A valóság: Megtérülés számításnál a teljes gazdaság területe számít, és nem az, hogy hány darabból áll össze. Ráadásul a sok kicsi tábla esetén előbb térül meg a permetezőgép és a vetőgép automatikus szakaszolása, mert adott területhez képest sokkal több fordulót, sokkal több szegést kell csinálni, mint kevés nagyméretű táblán, ennélfogva a rávetés-permetezés is több.

A tévhit:” A differenciált műtrágyaszórást nem tudjuk elvégezni, mert nem végeztettünk precíziós talajmintavételt és hozamtérképezős kombájnunk sincs.

A valóság: Az alapműtrágyázás differenciálásához valóban talajvizsgálatra van szükség, de talán a leglényegesebb anyag, a nitrogén fejtárgyázás esetében elég egy NDVI szenzor is, ami az adott növény pillanatnyi igényét felmérve változtatja a kijuttatandó mennyiséget, ezzel biztosítva a növények optimális nitrogén ellátottságát.

A tévhit: „Nehogy már egy gép mondja meg, hogy mennyi műtárgyát vegyek!”

A valóság: Az NDVI szenzorral egy adott mennyiségű műtrágya optimális elosztását tudom megvalósítani, úgy hogy a tábla átlag nem változik. A vásárolt mennyiséget az ember szabja meg (vagy leginkább a pénztárcája), a szenzor a legjobb, az igényeknek legmegfelelőbb elosztását teszi lehetővé. Ennek következtében a műtrágya hasznosulása növekszik, és így tudjuk a legtöbb hasznot kihozni az adott mennyiségből.

A tévhit: „A művelet területeink egymástól nagyon messze, szétszórva helyezkednek el. Ezért a 2 cm-es RTK pontosságot úgysem tudjuk elérni.”

A valóság: Erre a probléma tökéletes megoldást ad a FÖMI GNSSnet.hu korrekciós szolgáltatása. A szolgáltatás megvásárlásával saját bázisállomás nélkül kapjuk meg a 2 cm-es abszolút pontosságot bárhol az országban, ahol a gépek dolgoznak.

A tévhit: „Nem fogják tudni használni a gépkezelők, mert túl bonyolult.”

A valóság: Habár a mögöttes technológia valóban komplex és bonyolult, az eszközök használata a végletekig le van egyszerűsítve. Aki ma egy modern traktor kezelését el tudja sajátítani, annak nem okozhat problémát egy ilyen eszköz megismerése sem.

A tévhit: „Nekünk már van egy sorvezetőnk. Többre nincs is szükségünk.”

A valóság: Ez csak abban az esetben nem tévhit, ha a gazdaság mérete és a feladatok jellege valóban nem indokolja meg a továbbfejlesztést. 200-300 hektár művelt területnél nagyobb gazdaságok esetében már érdemes lenne papírt és ceruzát ragadni és kiszámolni a komolyabb eszközök megtérülését is, meglepő eredmények születnének.

A tévhit: „Mi jól megfizetjük a traktorosakat, hogy vezessék a traktort.”

A valóság: Az emberi teljesítőképességnek korlátai vannak, még a legjobb emberek esetén is. Márpedig egy mai modern gépkapcsolás esetében a leggyengébb láncszem maga az ember. Ezek a rendszerek segíteni tudnak, hogy akár egy éjszakai műszak utolsó percében is maximális legyen a munkaminőség. Arról nem is beszélve, hogy a gépkezelő a felszabaduló energiáit a munkagépre, a traktorra és a munkavégzés egészének minőségére fordíthatja.

A tévhit: „Nekünk jó traktorosunk van, aki a vetésnél használja a nyomjelzőt és művelőnyomot hagy. Minek akkor a robotpilóta?”